A tüzérség, a hadtudományban a nagyméretű ágyú, az aknavető és az aknavető, amelyet legénység szolgál ki, és amelynek kalibere nagyobb, mint a kézifegyvereké vagy a gyalogsági fegyvereké. A rakétavetőket is általában a tüzérséghez sorolják, mivel a rakéták nagyjából ugyanazt a funkciót látják el, mint a tüzérségi lövedékek, de a tüzérség kifejezés helyesebben a nagy ágyú típusú fegyverekre korlátozódik, amelyek robbanóanyag-töltetet használnak a lövedék nem motorizált röppálya mentén történő kilövésére.
Mielőtt rátérnénk a lényegre, ugorjon be üzletünkbe, és vásároljon katonai termékeket (katonai öv,
Hogyan haladtak a tüzérségi munkálatok?
A 16. században öntött bronzágyú tökéletesedését követő három évszázad alatt a tüzérségi lövegek és lövedékeik tekintetében kevés fejlesztés történt.
Aztán a 20. század második felében olyan zseniális fejlesztések sorozata következett be, amelyeknek köszönhetően a század végén szolgálatban lévő tüzérség valószínűleg tízszer hatékonyabb volt, mint az, ami a század kezdetét jelentette.
Ezek a figyelemre méltó fejlesztések a tüzérség minden területén végbementek: az alkatrészek terén a lövegfúrókkal való felhúzás sikerével; a lövedékek terén a stabilabb, hosszúkásabb formák elfogadásával; és a hajtóanyagok terén a nagyobb teljesítményű és kezelhetőbb lőpor feltalálásával.
Ezek az előrelépések a tüzérségi lövegek nevezéktanának és osztályozásának további átalakulásához vezettek, amely folyamatosan fejlődött. A hosszúkás lövedékek bevezetéséig a lőszereket aszerint osztályozták, hogy milyen súlyú tömör öntöttvas lövedéket fúrtak ki egy darabból. Mivel azonban a
hengeres lövedékek súlya nagyobb volt, mint az azonos átmérőjű gömböké, a fontban való megjelölést elhagyták.
A tüzérségi kalibereket a cső átmérője alapján kezdték mérni hüvelykben vagy milliméterben. Az ágyú kifejezés a nagyméretű lőszerek
általános elnevezése lett. Az ágyú olyan lövedék volt, amelyet lapos röppályán való tüzelésre terveztek. Az ágyúgolyó egy rövidebb, íves röppályán történő robbanó lövedék kilövésére tervezett lövedék volt, az aknavető pedig egy nagyon rövid, 45°-nál nagyobb magasságban történő kilövésre tervezett lövedék volt.
Ne felejtse el meglátogatni online üzletünket további katonai kiegészítőkért, mint például katonai kesztyűk,
Ágyú
A huszadik század közepén a simacsövű tábori tüzérség hátrányba került a puskás kézifegyverek elterjedésével. Ez azt jelentette, hogy a gyalogsági fegyverek immár a tüzérséget is felülmúlhatták. Atüzérségi fegyverek számára is létfontosságúvá vált a huzalozott lövegek kifejlesztése.
A huzalozás előnyei jól ismertek voltak, de az elv nehézfegyverre való adaptálásának technikai nehézségei jelentősek voltak. Több rendszert is kipróbáltak. Ezek általában olyan ólombevonatú lövedékeket tartalmaztak, amelyek sekély hornyokba tudtak behatolni, vagy olyan lövedékeket, amelyek szegecsekkel voltak ellátva, amelyek mélyebb huzagolásba illeszkedtek. Egyik sem bizonyult megfelelőnek.
A löveg felépítése
A löveg maradandó öröksége az a rendszer, amely a löveget egymást követő csövekből vagy karikákból építette fel. Ezt a rendszert a más országok által fokozatosan átvett, huzalozott torkolattöltő rendszerben őrizték meg. A módszer nemcsak anyagot takarított meg, mivel a fémet a neki ellenálló nyomásnak megfelelően osztotta el, hanem erősítette is az ágyút.
A tüzérségi mérnök kivételt tett az összeszerelési rendszer alól. A tömör acélgolyókból készült fegyvereken spórolt, a csöveket a legnagyobb kaliberek kivételével egy darabból készítette. Nehéz volt a acélgolyókat hibátlanul előállítani. Egy hibás fegyver robbanásszerűen szétrobbanhatott, veszélyeztetve a tüzéreket.
A kovácsoltvasból készült pisztoly ezzel szemben hajlamos volt fokozatosan széthasadni, figyelmeztetve a tüzéreket a közelgő meghibásodásra. Ez elég volt ahhoz, hogy a kovácsoltvas használatát sok éven át igazolja, amíg az acélgyártás megbízhatóbbá nem vált.
A fúvókás töltés
Egy francia hidraulikus mérnök, egy teljesen új típusú ágyút tervezett. Ahelyett, hogy egyszerűen kifúrt volna egy tömör fémdarabot, kovácsoltvasból és egymást követő csövekből kovácsolta a csövét, majd ezeket melegítve és zsugorítva összeillesztette. Az alapcsövön a területen a belső nyomás volt a legnagyobb. A hordóba több lövedéket keskeny spirálban huzagolt.
Így a lövedék megnyúlt, és ólommal volt bevonva. A fegyvert hátulról töltötték, a fegyvertárat egy acél „szellőződarab” zárta, amely egy függőleges nyílásba esett, és egy nagy átmérőjű csavarral rögzítették ott. A csavar üreges volt, hogy könnyebb és könnyebben tölthető legyen. A franciák az új rendszert a mezei tüzérség és a haditengerészeti tüzérség számára is átvették.
Hogyan működnek a lövegtípusok
Az ágyúk Acacia, Vengeance, Hyacinth, D20 és D30 átlagosan 20-30 km (12-18 mérföld) távolságra képesek tüzelni. Az „Uragan”, „Tornado-G” és „Grad” rendszerek 30-40 km (18-25 mérföld) hatótávolsággal rendelkeznek.
Ez azonban nem az átlagos, hanem a maximális hatótávolságuk. A gyakorlatban úgy tűnik, hogy mindegyik valahol 5 és 20 km között tüzel. És az összes tüzérség többé-kevésbé valahol 3-10 km közötti területen helyezkedik el a szárazföldtől.
Néha a lövegtüzérségünk a tankok, sőt a gyalogság előtt, szinte a frontvonalon állna. Valaki vívhat egy ellentüzérségi ütközetet és 10km-rel arrébb kell tüzelni az ellenséges gyalogság mögé, hogy eltalálja a tüzérségét. Valaki más fontos szállítási útvonalakat vehet célba. Megint más a frontvonalhoz közeli raktárakra tüzel.
Az intenzív tűz alatt tehát a látszólag nagyobb hatótávolság ellenére szinte az összes ágyútüzérségünk biztonságos hatótávolságon belül van. Ezért
a veszteségek az új nyugati 155 mm-es lövegek között.
A töltőrendszer átvétele
A franciák közben átvették a Treuille de Beaulieu által tervezett torkolattöltős rendszert, amelyben az ágyú három mély spirális horonnyal rendelkezett. Ezen kívül a lövedéket puha fémszegekkel látták el. A lövedék töltése a csövön keresztül történt a szegecsek lőszerbe való beékelődésével, mielőtt a lövedéket meghajtották volna.
A lövegek a tüzérségi világháborúban voltak hatékonyak. A franciaországi csatahajók fejlesztéséhez azonban olyan erős ágyúkra volt szükség, amelyek képesek voltak legyőzni a páncélzatot. Az
ágyútöltés zárása nem volt elég erős ahhoz, hogy ellenálljon a nagy lőpor tölteteknek.
Az eredmény az lett, hogy a Beaulieuéhoz hasonló töltőrendszert fogadtak el a szájon. Mert csak ez tudta biztosítani a szükséges erőt és elkerülni a töltés lezárásával járó bonyodalmakat.
Hogyan működik a tüzérség a gyakorlatban
A tüzérség egy pontról megállás nélkül képes dolgozni, amíg van lőszer. Mindössze viszonylag gyorsan kell újratölteni. Ami viszonylag könnyű, tekintve a buszok könnyű súlyát. Elméletben könnyen hangzik, de a gyakorlatban például a 152 mm-es lövedékek majdnem 50 kg-ot nyomnak. Nem könnyű folyamatosan betölteni őket egy napfénytől fűtött ágyúba. Van
egy mondás, amely így szól: „A tüzér izzadsága a gyalogos vére.”
A csatatéren valós körülmények között az ágyúk általában néhány sortűz után megváltoztatják a pozíciójukat. Ráadásul ez nagyban függ az ágyú típusától. Míg a 122 mm-es szemfüles megteheti, addig a régi 152 mm-es bosszú vagy akác számára már néhány kilométer megtétele is bravúr.
Ez azt eredményezi, hogy a pozíció főként a frontvonalak változásával változik. Ha a harcvonal nem változik jelentősen, akkor akár hetekig is maradhatunk ugyanott, beásva magunkat és kibírva minden bombázást, ami szinte egyenértékű a gyalogság által elszenvedettekkel.
Ha az páncélosok átlagosan akár 50 lövedéket is gyártanak körönként a front egy nagyon csendes szakaszán, akkor 3-4-szer annyi lövedéket kapunk cserébe. És ez csak a csöves tüzérséget veszi figyelembe, nem számítva a repülőgépeket és az aknavetőket.
A csatatér legforróbb pontjain az ütegek naponta 30-50 lövedéket használnak el. Ennél nagyobb mennyiségű lövedék nincs.
Ez elhasználja az ágyúkat, mert az elhagyott szovjet korabeli berendezések nem bírják az ilyen intenzív használatot. Ez előrelépés a régi időkhöz képest, amikor naponta csak 10 busz használatára volt lehetőség. Az
ellenség nagyságrendekkel többet enged el, bár a helyzet az utóbbi napokban némileg stabilizálódott.”
Milyen mechanikával működik a tüzérség?
A lövegek, különösen a partvédelmi és a haditengerészeti lövegek hosszabbak lettek, hogy a nagy lőportöltetekből minél nagyobb teljesítményt tudjanak kihozni. Ez megnehezítette a torkolattöltést, és további ösztönzést jelentett egy hatékony kulacsos töltőrendszer kifejlesztésére.
Változatos mechanizmusokat próbáltak ki, de az, amely minden mást felülmúlt, a Franciaországban tervezett megszakított csavar volt. Ebben a rendszerben a furat hátsó végét menettel látták el, és egy ugyancsak menetes dugót használtak a kanon lezárására. Annak érdekében, hogy a dugót ne kelljen többször elforgatni a lezárás előtt, a menetes szegmenseket eltávolították a golyókról, míg a cső fenekéből megfelelő szegmenseket vágtak ki.
A dugó csavarozott szegmenseit a feneke sima szegmenseire lehetett csúsztatni, és a dugót a maximális pontosságig csúsztatni. Ezután a dugót fél fordulatot lehetett elforgatni, ami elég volt ahhoz, hogy a megmaradt menetek összeérjenek a fúvókán lévő menetekkel.
A rendszer korai alkalmazásainál a tömítést a fúvóka felületén lévő vékony fémcsésze biztosította; ez belépett a cső kamrájába, és a töltet robbanásának hatására szorosan a falakhoz tágult. A
gyakorlatban a csésze hajlamos volt megsérülni, ami gázszivárgáshoz és a kamra eróziójához vezetett.
Egy másik francia tiszt, Charles Ragon de Bange által tervezett rendszer vált végül általánossá. Ebben az esetben a zárótömb két részből állt:
- egy megszakított menettel rendelkező, középső lyukkal ellátott csavaros kupak
- egy gomba alakú szellőzőgolyó.
A golyók szára a zárótömb közepén haladt át, a „gombafej” pedig a tömb előtt volt. A gombafej és a blokk között egy rugalmas anyagból készült párna volt, amelyet úgy terveztek, hogy illeszkedjen a kamra nyílásához.
A tüzeléskor a gombafejet visszatolták, és ezzel a párnát kifelé összenyomták, így biztosítva a gázzárást. Ez a rendszer, amelyet egy évszázadnyi tapasztalat finomított, vált a nagy kaliberű tüzérségnél alkalmazott fő tömítési módszerré.
Visszahatás-szabályozás
A tüzérségi ágyúknak egyszerűen hagyták, hogy a löveggel együtt visszarúgjanak, amíg meg nem szűnt a mozgásuk. Ezután visszavitték őket a tűzhelyzetbe. Az első kísérlet a visszarúgás szabályozására a tengerparti védművek és az erődök ágyúinak traverz kocsik kifejlesztésével történt. Ezek egy elöl elforgatott, néha hátul kerekeken hordozott platformból álltak, amelyen egy fából készült
löveghintó pihent.
A platform felülete hátrafelé lejtős volt, így amikor az ágyút elsütötték és a löveghintó hátrafelé csúszott a platformon, a lejtés és a súrlódás elnyelte a visszarúgást. Az
újratöltés után a löveghintó a gravitáció segítségével lefelé csúszott a csúszó platformon, amíg a fegyver ismét tüzelési pozícióba, vagy akkumulátorokba nem került.
A töltés és ennek következtében a visszarúgási erők változásainak kiegyenlítésére a csúszó felületét lehetett zsírozni vagy csiszolni. Az irányítást egy francia találmány, a „compresseur” javította. Ezek a kocsi oldalaira rögzített, a csúszda oldalait fedő, mozgatható lemezekből álltak, amelyeket csavarok segítségével a csúszdához feszítettek.
A tüzérségi elrendezés
Egy alternatív elrendezés az volt, hogy a csúszda oldalai között függőlegesen több fémlemezt helyeztek el, és egy hasonló, a kocsiról felfüggesztett lemezkészletet, így az egyik készlet a másikba illeszkedett. A
csúszda lapjaira gyakorolt csavarnyomással a kocsi lapjai közéjük préselődtek, és így fékként hatottak a kocsi mozgására.
A francia tervezők ezt az eszközt egy hidraulikus ütközővel egészítették ki, amely a csúszda hátsó részéhez rögzített hengerből és dugattyúból állt.
A kilőtt fegyver visszarúgott, amíg a dugattyú rúdjába nem ütközött, és a hengerben lévő dugattyút egy víztömeggel szemben hajtotta, amely elnyelte a lökést. Ezt a rendszert aztán úgy alakították át, hogy az ütközőt a zárszerkezethez, a dugattyúrudat pedig a lövegcsőhöz rögzítették.
Amint a tüzérség visszarúgott, a dugattyút a hengerben lévő vízbe húzta. Eközben a dugattyúfejben lévő lyuk lehetővé tette, hogy a víz a dugattyú egyik oldaláról a másikra áramoljon, szabályozott ellenállást biztosítva a mozgásnak. Az
akkumulátorokhoz való visszatérést továbbra is a végrehajtás és a gravitáció biztosította.
Könnyű ellenmortar radar
A könnyű ellenmortar radar egy hordozható rendszer, amelyet elsősorban mortárok észlelésére, követésére és helymeghatározására terveztek, a későbbi változatok rakéták követésére is alkalmasak voltak. Elektronikusan pásztázó antenna segítségével 360 fokos megfigyelést biztosít. Különböző működési módokkal rendelkezik:
- észlelés;
- figyelmeztetés;
- ellentűz.
Ez egy dedikált észlelési funkciót kínál, amely lehetővé teszi a ellenséges lövedékek korai észlelését. Ez javítja az erő védelmét a lefedettségi területén lévő összes személy számára, kiegészítve a meglévő védelmi intézkedéseket.
Az ellentűz üzemmódban működve rendkívül pontos kiindulóponti adatokat tud szolgáltatni. Ez lehetővé teszi a támogató csapásmérő elemek számára a fenyegetés semlegesítését.
Az eszköz rendkívül mobilis aműveleti területen belül, és a legtöbb szolgálatban lévő járművön, valamint valamennyi rögzített vagy forgószárnyas repülőgépen szállítható. Egy különítmény kevesebb mint 20 perc alatt képes akcióba lépni, és 24 órás képességet biztosít minden időjárási viszonyok között.
M777 155 mm-es könnyű vontatott löveghadlövész
Ez a löveg a francia hadsereg által használt utolsó tüzérségi löveg. Az M777 az L119 105 mm-es könnyűágyút és az M198 155 mm-es közepes ágyút váltja fel a Franciaország katonai egységében .
Ez az új felszerelés jelentős előrelépést jelent a corps l’armée képességei terén.
Mivel a löveg sokkal magasabb szintű digitális kapcsolattal rendelkezik, ami lehetővé teszi a hatások gyorsabb, biztonságosabb és pontosabb alkalmazását a harctéren.
A haubicza képes kapcsolódni a francia és koalíciós hálózatokhoz, és szükség szerint időben és pontosan reagálni a szárazföldi erők támogatására minden időjárási körülmények között, nappal és éjszaka. Közvetlen támogatást nyújt a harcoló csapatoknak a hagyományos és precíziós irányítású lövedékekkel leadott támadó és védekező tűzzel. Világító- és füstlövedékeket is képes alkalmazni.”
A howitzer a Land 121 projekt részeként beszerzett Mack lövegvontató és csere-Mack mögött vontatható, és a Hadsereg CH-47 Chinook helikopterével is felemelhető, valamint a légierő C-17A III és C-130J Hercules repülőgépeivel szállítható. A haditengerészet kétéltű
csónakjaival és hajóival is
bevethető.
Az-artillery-mészárol- válogatás nélkül?
A tengerészgyalogosok hordoznak lövedékeket egy obusier M777-eshez. Még sík, jellegtelen terepen is lehetséges egy tüzérségi csapást kevés látható sérüléssel túlélni. De ugyanígy lehetséges, hogy megölnek, még akkor is, ha egy hüvelyknyi acél van közted és a robbanás között.
A tüzérség leggyakrabban háromféleképpen szedi áldozatait. A leggyakoribb a lövedék széttöredezése, amikor a fémhüvely sok apró darabra hasad, és nagy sebességgel minden irányba elrepül. A második leggyakoribb halál- és sérülési ok a lökéshullám. A hirtelen megnövekedett nyomás károsíthatja a lágy szöveteket, és összetörhet épületeket és járműveket, ha a lövedék elég közel van.
Egy busz a fehér foszfor messze a föld felett robban, miközben a tüzérek egy gyakorlat során árnyékot hoznak létre. A legkevésbé gyakori halál- és sérülési ok a hőhullám, amikor a hirtelen hőmérséklet-emelkedés következtében égési sérülések keletkeznek a húson, vagy tűz keletkezik. Az, hogy egy adott katona túléli-e vagy sem, alapvetően attól függ, hogy súlyosan érinti-e őt e halálos hatások közül egy vagy több.
A tüzérség hatása
Húsba csapódva a repeszek széttépik a szövetet, amelyen áthaladnak, akárcsak egy golyó. De, akárcsak a golyó esetében, a halálos hatás fő tényezője a lőszer által a húsba átvitt energia mennyisége.
A fizika alapvetően azt mondja, hogy a magreakciók kivételével nem keletkezik vagy semmisül meg energia vagy tömeg.
Egy nagy sebességgel repülő fémdarab például nagy mennyiségű energiát ad át a húsnak, amelyen áthalad. Ennek hatására a sejtek elhalnak, és a szövetek nagyobb területen pusztulnak el, mint amekkorát a fémdarab ténylegesen érint. Francia becslések szerint az ember elülső részének mintegy 43%-a, illetve teljes felületének 36%-a olyan területeket képvisel, ahol a srapnel valószínűleg halálos sérülést okoz.
Ha egy repeszdarab eltalálja e területek egyikét, az valószínűleg sejthalált, majd az ember halálát okozza. A repeszek szétszóródása azonban egy külön jelenség. Amikor egy tüzérségi lövedék felrobban, könnyen elképzelhető, hogy a repesz 360 fokban robban szét, és egy pusztító gömböt hoz létre.
A repesz hatása az emberre
A repesz még mindig nagy lendületet hordoz repüléséből. Amikor a patron felrobban, a robbanás ereje a repeszdarabokat is előre lendíti. De a fémszilánkok még mindig sokat visznek magukkal abból a lendületből, amit akkor kaptak, amikor a földre zuhantak.
Így, ha a tüzérségi lövedék egyenesen lefelé repülne, a lövedék szilánkjai szinte tökéletes kört alkotnának, mintha egy óriás egyenesen lefelé lőtt volna egy sörétes puskával.
A lövedékek mindig ferdén repülnek, néha egészen sekélyen, ami azt jelenti, hogy a föld felett repülnek, és nem a föld felé zuhannak. Ilyenkor a repeszek „pillangószárny” alakot vesznek fel, ahol egy kis repesz a lövedék mögött, egy kis repesz pedig a lövedék előtt landol. De a túlnyomó többség balra és jobbra landol. A
lövedék lendülete és a robbanás ereje együttesen alkotja az úgynevezett pillangószárny alakzatot.
A repeszek nagy sebességgel repülnek, embereket és a földet találva el. De a legtöbb ember meglepetésére még ez a leghalálosabb terület is csak az esetek alig több mint felében okoz sérülést vagy halált… Sőt, még ha egy tüzérségi gránát alatt találod magad, amikor az felrobban, akkor is van esélyed a túlélésre.
Védekezés a repeszek ellen
Egy acéllemez vagy vastag betonfal megvéd a repeszek legtöbb hatásától. De egy tüzérségi lövedék, amely elég közel robban a betonodhoz vagy acélodhoz, a lökéshullámon keresztül más módon fog megölni téged. A tüzérségi lövedék belsejében bekövetkező robbanás rengeteg repeszdarabot hoz létre a levegő hirtelen kitágulása miatt, ahogy a robbanóanyag elég.
De a lökéshullám folytatódik, és más dolgokat is összetörhet, például az Önt védő betont vagy acélt, vagy akár a saját testét is. Végül is, egy elég erősen eltalált lökéshullám sokkal könnyebben összetöri a koponyádat, mint az acél.”
A lökéshullám rendkívül rövid távolságon a leghatékonyabb, amelyet lábakban vagy hüvelykben, nem méterekben mérnek. Ez az, ami valószínűleg megöl egy tankot vagy megsemmisít egy bunkert, mindkettőhöz általában egy vagy több közvetlen találat szükséges. Az utolsó halálos hatás, a hőhullám, a leghatékonyabb közelről és gyúlékony anyagok ellen. Gondolj a vékonybőrű, gázzal töltött járművekre vagy az ellenség húsára.
